Rólunk
Egyesületünk története.
1986. január 30.-án a vitorlázást kedvelő, többségében Balatonfűzfői, illetve Balatonfűzfői kötődésű sportemberek Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület néven, 17 fővel egyesületet alapítottak, majd az akkori korra jellemző kikötőhely-hiányos időszak miatt kikötőépítést határoztak el. Ehhez partnert találtak a Balatonfűzfői Nagyközségi Tanács és a Vízügyi Igazgatóság vezetésében, ám nagy ellenszenvet váltottak ki a térség akkor meghatározó nagyvállalata vezetőségében.
A kitartó szervezőmunka 1987. végére vízjogi létesítési engedélyezést eredményezett a kikötő részére.
Az akkori technikai feltételeket és a minimális anyagi fedezetet figyelembe véve, több éves szívós kitartó munka következett, mely eredményeképpen körvonalazódott a mai kikötő felülete, és szárazföldi területe.
A rendszerváltás környékén az Egyesület nem minden szervezet egyetértésével, vásárlás útján tulajdonjogot, majd rövidesen kikötő üzemeltetési engedélyt szerzett.
A kikötő megépítésével a fejlesztések nem értek véget, hisz azok napjainkig tartanak. Először a parkosítást és a közművesítést (ivóvíz, villany, telefon, gáz, szennyvíz) kellett saját erőből megoldani, majd a 90-es években a vizesblokk és a klubház megépítése következett.
Kikötőnk egy nádas védelmében lévő, 86 vitorlás kishajó befogadására alkalmas kikötő, mely a Balatonon elsőként úszóstéges kikötőrendszerben működik. Nagy hangsúlyt helyezünk a természet védelmére, és ezen belül a minket védő nádas védelmére is, ezért nádvédelmi rendszert alakítottunk ki a minket ostromló déli hullámzás ellen, mely megóvja nádasainkat és hajóinkat.
Ezt a nádvédelmi rendszert folyamatosan karbantartjuk, így elmondatjuk, hogy kikötőnk a komoly balatoni viharok idején is biztonságos menedéket nyújt a bennlévő hajók számára.
A [Kezdőlap]-on és a [Fotóalbumok]-ban láthatnak erről felvételeket.
Jelenünk…
A Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület 41 állandó tagból áll. Az egyesület tevékenységét a tagság felhatalmazása alapján az egyesület elnöke, és 7 fős vezetősége irányítja.
Az éves sport és munkaprogramot az évente legalább egy alkalommal megtartott közgyűlés határozza meg.
Az esedékes és folyamatos fejlesztések mellett Egyesületünk tagsága aktív sporttevékenységet folytat. Hajóink lelkes legénysége több mint 10 éve rendszeresen versenyez az évente megrendezésre kerülő Rumcájsz Kupán, valamint Bonifác, és Csibészke túraversenyeken
A túraversenyek során a Balaton csaknem összes kikötőjét célul tűztük már ki, és ezeken a helyeken vitorlás barátságokat kötöttünk, kikötői kapcsolatainkat ápoltuk.
Jelentős számú hajónk versenyez saját osztályában, minősítő versenyeken és bajnokságokon.
Hajóink kiváló eredményeket érnek el a Balatoni Kékszalag és más nemzetközi versenyeken is.
A vitorlázásból a tél sem marad ki. Egyesületünk aktív szervezője és résztvevője a hazai DN versenyeknek, szerencsés jégviszonyok mellett több Magyar Bajnokságnak is színhelye volt a Fűzfői öböl.
Az utánpótlás nevelése kiemelten fontos feladatunk, rendszeresen foglalkozunk a fiatalokkal, megismertetve velük a vitorlázás szépségét és örömeit. OPTIMIST táborokat szervezünk
Az egyesület életében fejlett társasági élet zajlik Jó hangulatú évadzáró rendezvényeket, horgászversenyeket, főzőversenyt és zenés esteket tartunk
Szokásos éves rendezvényeink sorából kiemelkedett az Egyesület fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából 2011. július 9.-én tartott ünnepi közgyűlés és nyílt nap.
↑ Vissza az oldal tetejére ↑
← Visszalépés ←